Fowler kategóriái, felismerései hozzásegíthetnek ahhoz, hogy a hitre nevelés, keresztény nevelés során jobban figyelembe vegyük az életkorok egy-egy jellegzetes sajátosságát, nem mereven kezelve és kategóriába sorolva az embereket, de kiindulópontként használva a Fowler által fölfedezetteket.
 |
| James W. Fowler |
„Amikor a hitről úgy beszélek, mint az emberi fajt jellemző jelenségről – mint az ember értelemkeresésének egyetemes sajátosságáról – , akkor azt állítom, hogy Isten eleve felruházott minket a hit képességével. Tehát emberi lényekként való fejlődésünket kezdettől fogva a hitre való képesség és a hit iránti igény jellemzi. Függetlenül attól, hogy kifejezetten vallásos vagy keresztény módon nevelkedtünk-e a hitben, bizalom és hűségen alapuló kapcsolatok létrehozására törekszünk. Elkötelezzük magunkat ügyeknek és értékközpontoknak. Életünket alapeszmékhez viszonyítva alakítjuk. Szövetséget és társulásokat kötünk a hatalom eszméivel és realitásaival. Ilyen módon csatlakozunk a többiekhez az élet értelmének keresésében és megteremtésében.” (James W. Fowler)
Harper
and Row, San Francisco, 1978.
Könyvajánló
James
W. Fowler neve valószínűleg ismerősen cseng minden katechéta, vallástanár, s egyáltalán
a hittanoktatás iránt érdeklődő személy számára. Több magyar nyelven olvasható
írásban is megtalálhatjuk egy-két cikkének fordítását, a hit fázisaihoz
kapcsolódó teóriájának összefoglalását, de sajnos magyarul nem olvasható az
egész könyv. Mégis, ha valaki jól ismeri az angol nyelvet, érdemes elővennie
ezt a nem könnyű, mégis élvezetes és rendkívül tanulságos olvasnivalót.
Könyvében Fowler a hit
fejlődésének fázisait taglalja, de még mielőtt saját teóriáját ismertetné,
elsőként az emberi hit alapjairól beszél, melyhez Paul Tillich és Richard
Niebuhr gondolatait is használja. Különbséget tesz hit (faith), vallásosság
(religion) és meggyőződés (belief) között, s hangsúlyozza, hogy a hit mélyebb
és személyesebb, mint a vallásosság. A korábbi elméletek is eljutottak idáig,
Fowler azonban tovább megy, kiemeli a különbséget a hit és a meggyőződés között,
ahol a hit mélységét és személyességét hangsúlyozza. Mindezeket számba véve,
arra a következtetésre jut, hogy a hit az emberi élet legalapvetőbb kategóriája
a Transcendenssel való kapcsolat keresése során. Ugyanakkor kiemeli azt is,
hogy a hit nem korlátozódik le az élet egy elkülönített területére, hanem a
teljes személyiséget áthatja, s megjelenik az egyén kitűzött céljaiban, gondolataiban,
tetteiben. Ezzel szemben a vallásosság és a meggyőződés esetleg az életnek csak
egyes területeire korlátozódik le.
Szintén a teória
alapelveinek lefektetése során emeli ki a szerző a hit egyetemes voltát, s azt,
hogy a hitnek saját nyelvezete van, mely szimbólumokat, metaforákat,
koncepciókat tartalmaz.
Fowler hisz a hit
univerzalitásában, de a hit fejlődésében is, mely szerinte születésünktől fogva
hozzánk tartozik, s halálunkig fejlődik bennünk. Szintén teóriájának
megalapozására fejlődéslélektani alapvonalakat is fölvázol. Egyedi, s rendkívül
érdekes módon ír le egy elképzelt beszélgetés-sorozatot Lawrence Kohlberg, Erik
H. Erikson és Jean Piaget között. A beszélgetés-sorozat témája az emberi
fejlődés, (kognitív és emocionális tekintetben egyaránt) a fent említett tudósok
álláspontja alapján. James Fowler ennek az elképzelt beszélgetésnek a vezetője,
ő teszi fel a kérdéseket, érvelteti és vitatkoztatja a tudósokat.
A
viták, elmélkedések és érvelések során az olvasó alapos betekintést nyerhet
Kohlbergnek a morális fejlődésről, Eriksonnak a pszichoszociális fejlődésről és
Piagetnak a kognitív fejlődésről alkotott elméletébe. Ezeket ütközteti, s
kapcsolja össze bizonyos pontokon Fowler, melyek az ő teóriájának szerves
részét alkotják a későbbiekben. Így esik szó a csecsemőkorról, korai gyermekkorról,
gyermekkorról, serdülőkorról, majd a felnőttség időszakáról. Az említett
tudósok elméletének kifejtése után kerül sor a saját teóriájának részletes
leírására, mely előtt
különösen hangsúlyozza Erikson pszichogenetikus elméletének és Daniel Levinson
az emberi élet szakaszairól alkotott elméletének a hatását és kapcsolópontjait
az ő munkásságára. Egyetért Eriksonnal abban, hogy a krízisek nagy hatással
vannak az emberi élet alakulására, s elfogadja mind az ő, mind Levinson felosztását
az élet szakaszaira nézve.
Bár hangsúlyozza
teóriájának kifejtése során, hogy nem egy életkor alapú fejlődéslélektanról beszél,
leírása alapján mégis szorosan összekapcsolódnak a hit fázisok bizonyos
életkorokkal. Kutatásai során közel hatszáz emberrel beszélgetett (4-81 éves
kor között, vallási hovatartozásra tekintet nélkül) a következő kérdésekről:
-
Van-e
az életnek értelme vagy célja?
-
Mi
az, amivel harcol reggelenként, amikor a legelkeseredettebb?
-
Mikor
és hol tapasztalt csodát, érzett mélységes áhítatot vagy extázist?
Az
interjúk során arra a következtetésre jutott James Fowler, hogy a hit az egyén
személyes módja arra, hogy megtalálja az élet értelmét. Ugyancsak az
interjúkból kiindulva felvázolja saját teóriáját, melyben a hit fejlődése során
6 fokozatot különböztet meg, valamint ismertet egy 0.-at, mely a csecsemőkorhoz
kapcsolódik. A hit fázisai ennek értelmében:
0.
Differenciálatlan
hit (csecsemőkor),
1.
Intuitív
- projektív hit (korai gyermekkor),
2.
Mitikus
- szó szerinti hit (iskolai évek),
3.
Szintetikus
(összegző) - konvencionális hit (serdülőkor),
4.
Individualizáló
- reflektív hit (fiatal felnőttkor),
5.
Konjunktív
(összekötő) hit (középkorú és idősebb felnőttkor),
6.
Univerzáló
hit.
Mit jelentenek pontosan
ezek a szakaszok?
0. Differenciálatlan
hit (1-3 éves kor)
A fázisokat megelőző
időszakban, a differenciálatlan hit korában a bizalom, bátorság, remény és
szeretet magvai összefonódnak egy differenciálatlan módon, s szemben állnak a
csecsemő által a környezetében megtapasztalt elhagyatottság, bizonytalanság és
hiány érzéseivel. Ezt a szakaszt Fowler nem kapcsolja szorosan a hit
fejlődéséhez, hiszen igazi hitről itt még nem lehet beszélni, de olyan alapvető
tapasztalatokat szerez az emberi lény, melyek a hit további fejlődése során fontosak.
A fokozat erőssége az
alapvető bizalom, valamint a viszonzott szeretet és törődés megtapasztalásának
az érzése. Ugyanakkor a fokozat veszélye, ha a csecsemő nem tapasztalja meg
kellő mértékben ezeket, mivel a későbbiekben egy túlzott narcisztikus igény
keletkezhet belőle.
A
következő szakaszhoz való átmenetet jelenti ebből a fázisból, amikor a csecsemő
gondolatai és nyelvhasználata kezd összekapcsolódni, s kinyílik a rituális
játékok és beszéd szimbólumai felé.
1. Intuitív - projektív
hit (3-7 éves kor)
A korai gyermekkornak
ez a szakasz egy fantáziával teli, utánzásra épülő szakasz, amelyben a gyermeki
hit fejlődésére nagy hatással van az általa megtapasztalt, látható hit példái,
cselekedetei és történetei. Ekkor a gyermeket elsősorban a hozzá legközelebb
álló felnőttek, a szülők által adott minták befolyásolják.
Ebben az időszakban
lévő gyermekek különösen érdeklődnek az újdonságok iránt, s a gondolkodásmódjuk
folyamatos fejlődésben van. Ugyancsak jellemző erre az időszakra a nagy képzelőerő,
s a logikus gondolkodást befolyásolja a gyermekek nagy fantáziája.
Ugyancsak a
gondolkodásmódot formáló tényezők a gyermekek által tapasztaltak, s az általuk
elképzelt dolgok, melyek erőteljesen befolyásolják érzéseiket és gondolataikat
akár negatív, akár pozitív irányban. Ez az időszak az első ön-észlelések kora
is. Erős egocentrikusság jellemzi még ezt az időszakot, s mindent önmagukra
vonatkoztatnak. Itt találkozhatunk a halál, a szexualitás, valamint egyéb,
kulturális és családi tabukkal való első szembesülésekkel is. Ennek a korszaknak
az erőssége a nagy képzelőerő, s az érzések nagy hatékonysága, valamint ahogyan
a gyermek a tapasztalati világot képes intuitív módon fölfogni, s a
képzelőereje segítségével értelmezi azokat.
A fázis veszélye abban
rejlik, hogy a gyermek mindent birtokolni és irányítani akar, ugyanakkor az is
rendkívül veszélyes, ha a gyermeki fantáziát lekorlátozzák.
A
következő fázishoz való átmenetet jelenti a konkrét–operacionális gondolkodásmód
megjelenése, melynek fontos kísérőelemei az oedipalis–kérdések, valamint a
latencia periódus kezdete. Ugyancsak az átmenet jelei, amikor a gyermek elkezd
gondolkodni a „hogyan” kérdéséről, meg akarja határozni önmagát, s azon
gondolkodik mi a különbség a valóság és látszat között.
2. Mitikus – szó szerinti hit (iskolás kor)
Ez a fázis az az
időszak, amikor az egyén kezdi magára vállalni a közösségéhez tartozó történeteket,
meggyőződéseket és jellegzetességeket. Ezeket szó szerint értelmezi, éppen úgy,
mint az erkölcsi szabályokat és attitűdöket is. A szimbólumok számára szó
szerint értelmezhetőek és segítséget nyújtanak a világ megértésében. Ugyanilyen
módon, a történetek is egyre fontosabbá válnak a gyermek számára, melyeken
keresztül képes jobban megérteni és kifejezni a tapasztalatait, s a körülötte
lévő világot. Ez a szakasz az iskolás gyermekek hit fázisa, bár néha ezeket a
jellegzetességeket bizonyos esetekben felfedezhetjük serdülőknél és
felnőtteknél is.
Ugyancsak a mitikus – szó
szerinti hit korszakára jellemző a perspektívaváltás megjelenése. A gyermekek
kezdenek megérteni és látni más szemszögeket is a sajátjukon kívül. Fontos
alkotórészei ennek az időszaknak a kölcsönös becsületesség érzése, valamint a
kölcsönösségen alapuló ítélkezés gondolata. A gyermekek történeteinek szereplői
antropomorf alakok, s ezekben a történetekben a gyermekek szeretik a
szimbólumokat használni. Ebben a fázisban a történetmondás tartalmazza és
hordozza a jelentést. Éppen emiatt a mitikus – szó szerinti hit erőssége a
narratíva (történetek, drámák, mítoszok) szerepe a tapasztalatok átadásában.
Ugyanakkor mivel a gyermekeknek túlzottan bíznak a kölcsönösségben, mint az
élet alapelvében, s szó szerint értenek mindent, ez lekorlátozza őket. Ez a
gondolkodásmód vezethet akár egy kiemelkedő perfekcionizmushoz, melynek
középpontjában az igazságosság áll, vagy éppen a folyamatos elégtelenség, mások
általi kegyvesztettség érzéséhez is.
A
következő fázisra való áttérést segíti elő, amikor a gyermekek kezdik
felismerni a hiteles történetek közötti, s a bennük lévő ellentéteket és belső
ütközéseket. E felfedezések segítségével reagálnak a körülöttük lévő világ
értelmezésére. A formális gondolkodásmódra való áttérés ezeken a szükséges és
lehetséges reflexiókon keresztül történik meg. Meggyengül a korábbi szó szerinti
értelmezés és egy új, kognitív gondolkodásmód jelenik meg, mely sokszor a
korábbi tanárokból, tanításokból, hitelesnek elfogadott történetekből való
kiábránduláshoz vezet. A személyközi kapcsolatokra is egy folyamatos
perspektívaváltás jellemző („Látlak téged, s te látsz engem”; „Úgy látom magam,
ahogyan te látsz engem”, „Látlak téged és látom magam, hogy lássalak téged és
lássam magam”), mely azt eredményezi, hogy a személyesebb kapcsolatok
fontosabbá válnak a gyerek számára.
3. Szintetikus – konvencionális hit
(serdülőkor)
A fázis kora, amikor az
egyén kezdi megtapasztalni, hogy a világ többet jelent, mint a családi környezet.
Tapasztalatai kiterjednek a családra, iskolára vagy munkára, közvetlen
közösségeire, társadalomra, médiára, s talán a vallásra. Fowler szerint a
hitnek ebben a fázisban elő kell készítenie a tájékozódást a sokféle,
összekeveredett, komplex vagy éppen ellentétes információ között; össze kell
foglalnia az értékeket és információkat, s elő kell készítenie az identitás és
szemléletmód alapjait.
Ebben a fázisban
tipikusan kiemelkedik a tekintély szerepe, ami főként a serdülőkorra jellemző,
de sok felnőtt is ezen a szinten marad. A személyes kapcsolatok jelentősége
megnő, s ezzel együtt az ezekben tapasztaltak hatása is az egyén életére.
Egyfajta alkalmazkodó korszak ez, amikor az individuum számára jelentős
személyek elvárásai és bírálatai formálják az egyén identitását és
szemléletmódját. Ugyanakkor ez a fázis készíti elő a személyes meggyőződés
kialakulását is. A szintetikus – konvencionális időszakot élő személy
rendszerezi és csoportosítja önmagában az értékeket és meggyőződéseket, s egyre
inkább figyelmet szentel a mások véleménykülönbségének is. Mások véleményének,
gondolkodásmódjának megértéséhez rendkívül fontosak számára az értékes,
személyességen alapuló csoportok.
A fázis kiemelkedő
erőssége a személyes történetek formálása, melyek beépülnek az egyén hitébe és
identitásába, s formálják az egyén személyiségét. Ugyanakkor kettős veszéllyel
is szembesülhetünk ebben a fázisban. Egyrészt a mások elvárásainak és
értékelésének való folyamatos megfelelni akarás veszélyeztetheti a későbbi
autonómia kialakulását. Másrészt a csalódások, személyközi kapcsolatokban
megtapasztalt elárultatások egy nihilista szemléletmódhoz vezethetnek, vagy a
hit, s az Istennel való kapcsolat jelenhet meg egyfajta kompenzáló eszközként.
(pl. amikor valaki azt hangoztatja, hogy milyen jó lesz a túlvilágon, s ezt
szinte menekülésként használja a jelenlegi rossz helyzet ellensúlyozására).
A következő fázishoz
történő átmenetet szolgálják a komoly összeütközések vagy ellentmondások
megtapasztalása az értékek, s korábban hitelesnek elfogadott források között;
személyes fölfedezések (ún. ráeszmélések, ráébredések, az egyén számára új
információ felismerése). Mindezek az egyéni tapasztalatok, valamint a mások
véleményével való szembesülések, a kritikusan reflektív gondolkodásmód
kialakulásához vezetnek, s formálják az egyén meggyőződését, s értékekről való
gondolkodásmódját, valamint saját maga szemlélését (identitás) is.
Szintén
az átmeneti időszak jellemzője az ún. „az otthon elhagyása”, melynek oka lehet
kollégiumba kerülés, felsőfokú tanulmányok megkezdése, munkahely találás, stb.,
melyek mind érzelmileg mind fizikailag hozzásegítik a fiatalt ahhoz, hogy
önmagát, hátterét, életének vezető értékeit átvizsgálja.
4. Individualizáló –
reflektív hit
Fowler negyedik fázisát
az ifjúkorra, illetve a felnőttkor kezdetére helyezi. Mindemellett azonban azt
is hangsúlyozza, hogy ezt a fázist már igazán nem lehet egy konkrét életkorhoz,
időponthoz kötni, ő azonban vizsgálatai során felnőtteknél fedezte föl e
gondolkodásmód tipikus jeleit. Ezen kívül Fowler kiemeli azt is, hogy nem
természetes az, hogy minden felnőtt eljusson erre a fázisra.
E fázist kettős
fejlődés jellemzi. Egyrészt az egyén nem mások megítélése, róla alkotott képe,
gondolatai alapján azonosítja önmagát, hanem önmaga gondolkodásmódjának a
tükrében. Kifejlődik egy önálló világnézet (világkép), ami az egyén
gondolkodásmódjából táplálkozik, s az egyén ennek a világnézetnek megfelelően
reagál az őt ért eseményekre, értelmezi a történéseket, és ítél a döntést
igénylő helyzetekben. Ugyancsak ennek a hit fázisnak a jellemzője az ún.
„mitológiátlanítás”, amelyben az egyén a világ dolgait mellékértelmezések
nélkül, a maguk valójában kezdi szemlélni. Cselekedetei, viselkedése egyre
inkább tudatossá válik, a tudattalan tényezők kevésbé hatnak rá. Ugyanakkor e
fázis jellegzetessége, hogy az egyén megtalálja a helyét egy – egy csoportban,
s kezdi megtanulni hogyan bánjon azokkal a szerepekkel (munkahelyen, családban,
stb.) amelyeket be kell töltenie.
Az „individualizáló – reflektív
hit” erőssége a kritikus látásmód megerősödése, mely azonban nem határtalan
kritikát jelent, hanem egy világot és önmagát reális kritikával személő gondolkodásmódot.
Az ilyen jellegű fejlődés azonban veszélyt is rejt magában, egyfajta második
nárcizmus alakulhat ki, amelyben az egyén csak önmaga gondolkodásmódját fogadja
el, s csak azokat a gondolatokat másoktól, melyek illeszkednek az ő
látásmódjába.
A
közvetkező fázishoz való átmenetet szolgálja, amikor az individuum fölismeri és
kész beépíteni a látásmódjába az esetlegesen gondolkodásmódjával nem egyező
belső gondolatait. Ez nem egy feltétel nélküli azonosulást jelent, hanem sokkal
inkább a tudattalanban lévő, elrejtett, vagy éppen elnyomott képek, érzelmek
felismerését és kezelését jelenti. Ugyanakkor az átmeneti időszak jellemzője az
is, amikor a logika mellett egyre inkább megjelenik a világ igazságainak sokszínű
és didaktikusabb megközelítése és megértése.
5. Konjunktív hit
A hit fejlődésének 5.
fázisa magában foglalja az egyén önálló látásmódját, egészséges magabiztosságot,
s annak a képességét, hogy az individuum a realitást tudatosan építi be (mind
érzelmileg, mind értelmileg) önmagába. Ennek a fázisnak a jellegzetessége egy
ún. “második naivitás” kifejlesztése, amelyben a valóságos jelentésen túl
megjelenik, s újra fontossá válik a szimbolitás is. Az egyén átgondolja, s újra
értelmezi a múltját, ehhez azonban saját maga mélységeit kell megjárnia,
felismerni, és értelmezni a személyiség mélyében rejlő “hangokat”.
Fowler ezt a fejlődési
fázist általában középkorra teszi, vagy éppen még későbbi életkorhoz kapcsolja.
Hangsúlyozza azt is, hogy ez előtt a kor (és hozzá kapcsolódó hit fejlődési
fázis) előtt ritka a megmásíthatatlan elköteleződések meghozása, s a korábbi
fázis sokkal inkább harcol a személyiség s a világnézet közötti
különbözőségekkel. Ebben a szakaszban azonban a világnézet (látásmód) már
valóban a személyiség részét képezi, s valóban képes a paradoxonok elfogadására,
meglátására.
Mivel általában erre az
időszakra az egyén megtalálja önmaga belső egyéniségét, s helyét a társadalomban
(s kisebb csoportokban is), s éppen ezért készen áll ezek (s más emberek)
fejlesztésére, s törekszik is erre.
A fázis erőssége egyfajta
ironikus látásmód kialakulása, mely segít átvészelni a nehéz helyzeteket, s
hozzásegít az események egy ún. “felülről való szemléléséhez”.
Ugyanakkor az irónizmus
veszélye lehet a cinizmus kialakulása, melyhez pesszimizmus is járulhat.
Az
“konjunktív hit” fázisában lévő személy értékeli a szimbólumokat, rituálékat
(önmaga és mások rituáléit is), és a mítoszokat azok mélységében.
6. Univerzáló hit
Fowler
legutolsó fázisát rendkívül ritka jelenségként jellemzi. Vizsgálata során nem
találkozott emberekkel, akik elérték volna ezt, sokkal inkább a történelem nagy
alakjait (pl. Mahatma Ghandi, Teréz anya, stb.) veszi mintául. Fowler véleménye
szerint az ötödik és a hatodik fázis közötti különbség, hogy az univerzáló
hitben élő emberek fölül tudnak emelkedni önmagukon, s a környezetüket helyezik
önmaguk elé. Ezek az emberek példaképek is egyben, akik hatnak az emberiség
jövőjére.
Áttekintve
James W. Fowler elméletét, mindenképpen érdemes hangsúlyozni, hogy ő nem pusztán
a keresztyén hitet vette alapként, hanem a hitet, mint meggyőződést tekinti, s
általános jelenségként (mely minden emberben jelen van valamilyen módon)
kezeli. Emellett, mint minden más teóriát, ezt is, több szemszögből is meg
lehet kritizálni. Egyrészt Fowler maga hangsúlyozza, hogy a fázisok nem
köthetőek életkorhoz – ő maga mégis javasol életkorokat ezek elhelyezésére. Azt
pedig saját tapasztalatainkból is tudjuk, hogy az egyén sokkal képlékenyebb,
mintsem merev kategóriákba lehetne kényszeríteni. Másrészt Fowler nem veszi
figyelembe a kultúrák, s a nemek közötti különbségeket, az egész emberiséget
egységként kezeli.
Mindezek mellett, James
W. Fowler felismerései hasznosak és segítenek akár a hittanoktatásban, akár a
fiatalok, felnőttek körében tevékenykedők gondolkodásmódjának fejlődését és látásmódját.
Fowler kategóriái, felismerései hozzásegíthetnek ahhoz, hogy a hitre nevelés,
keresztyén nevelés során jobban figyelembe vegyük az életkorok egy-egy
jellegzetes sajátosságát, nem mereven kezelve és kategóriába sorolva az
embereket, de kiindulópontként használva a Fowler által fölfedezetteket.
